gazdanap

Az 1994-ben a Baranya Megyei Vállalkozói Központ legnagyobb projektjeként megszületett,  „Szentlőrinci Gazdanapok" mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár idén változatlan helyszínen, immár 22. - szer került megrendezésre. A szervezők változatlanul tartották magukat a „műfaji keretek" között, azaz elsősorban a legújabb termeléstechnológiáknak, gépeknek, innovatív fejlesztéseknek, állatkiállításnak, kis- és nagytermelőknek, külföldi partnereknek, üzletembereknek és nem utolsó sorban a közönséget vonzó szakmai és szórakoztató programoknak adtak teret. Idén az utóbbi évek trendjéhez illeszkedően, a vásár fő agrár-tematikájú áramlatai mellet, fontos hangsúlyt kapott a Helyi Termék témakör is.
A 2015. évi rendezvény védnöke – Kövér László, a Parlament elnöke volt, aki megnyitó beszédében hangsúlyozta a vidéki térségek, és az ottani helyi gazdaság által előállított jövedelmeknek, a nemzetgazdaságban betöltött egyre hangsúlyosabb szerepét, illetve a mezőgazdasági ágazat összkibocsájtásának évek óta, a magyar GDP –ben jelentkező, növekvő arányát is konkrét adatokkal támasztotta alá.
Az idei alkalommal 387 kiállító partner standjai kerültek felállításra és a rendezvényt a 3 nap alatt, összesen 23000 látogató tekintette meg. Ez meghaladja az előző évek számait és mutatja a Gazdanapok térségben, illetve Magyarország agrárágazatában betöltött, növekvő jelentőségét.
A megnyitó utáni első, szakmai napon „ A HELYI TERMÉK A VIDÉK JÖVŐJE" címmel szakmai konferencia, míg délután Agrárfórum került megtartásra, melyek sok, a téma iránt érdeklődő számára nyújtottak hasznos információkat. A délutáni rendezvény szakmai koordinátora Túrós Izabella a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatója volt, aki köszöntőjében is hangsúlyozta a vidék és az ott előállított élelmiszerek nemzetgazdasági jelentőségét, és a jövőben a magyar élelmiszer-feldolgozó ipar támogatásában bekövetkező hangsúlyváltozásokat.
Ugyanezen a napon a vásár melletti külső szántóföldi helyszínen megrendezett talajművelési bemutató, nemcsak érdekes, de egyben látványos szakmai program is volt. A bemutató nagy számban vonzza a térség gazdáit, akik itt visszatérően megismerhetik a jelenlegi talajművelési csúcstechnológiákat.

A délutáni Agrárfórumon bemutatkozó helyi termelők közül többen, egyesületünk szervezésében lettek a rendezvényre bevonva, és rövid 5 perces, kóstolóval egybekötött előadásuk, a viszonylag késői időpont ellenére is, sok érdeklődött tartott a teremben.

A kiállítók sorából az eddigi évekhez hasonlóan nem hiányozhattak a Szinergia Egyesülethez tartozó kézművesek sem. Megjelenésüket a munkaszervezet koordinálta, és az előző években megszokottól kicsit eltérő helyszínen és felosztásban lettek elhelyezve, a Lovas-pálya szomszédságában. Szervezésünkben a 3 nap folyamán összesen 16 kézműves mutatkozott be, és értékesítette termékeit, és segítségünkkel sikerült bemutatkoznia nagyközönség előtt a szigetvári székhelyű Zselic Kosara Egyesületnek is, amely saját sátrában több mint 20, a Zselicből származó termelő, kézműves használati eszközeit és dísztárgyait mutatta be a vásár közönségének.